Esettanulmány: A szórt purhab szigetelés hatékonyabb, mint az üvegszál.
Texas állam San Antonio városában a CPS Energy cég három épületet tervezett meg amit a tulajdonosok számára értékesítettek azzal a céllal hogy energiafelhasználási kutatás célból vizsgálják azokat úgy hogy a tulajdonosok a minden napjaikat élik az épületben.
Az első épületet az építési szokásos szabványainak megfelelően tervezték.
A második épületbe nagy hatékonyságú fűtési és hűtési technológiát valamint jobb hőszigetelést terveztek.
A harmadik épület ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint a második épület, csak itt a napelemes tetőcserép és szórt purhab szigetelés került a falakba és a tetőtérbe.
Bár a tanulmány csaknem félig befejeződött, az USA Energiaügyi Minisztériuma állítólag szem előtt tartja a megállapításokat, köztük azt a tényt, hogy purhab szórásos szigetelés hatékonyabb, mint az üvegszál, mert hatékonyan lezárja az otthoni „hőbuborékot” mivel kitölt minden hézagod, repedést, és légzáró szigetelést képez.
A harmadik épület ahol a szórt purhab szigetelés volt beépítve azt mutatta, hogy óránként 70% -kal kevesebb légcsere történt az épületben, mint az első két épületben. A második épület, ahol a hab és az üvegszálas szigetelés kombinációja volt, 40% -kal kevesebb volt a légcserélődés. A régi időkben a lakástulajdonosok legalább 15 cm vastagságú üvegszálas szigetelést használtak, de ez gyakran nagyon költséges fűtési/hűtési számlákat jelentett, mert nem csökkentette jelentősen a légcserélődést.
A közüzemi vállalat már kínál egy visszatérítési programot a már meglévő lakások számára, amelyek szórásos habszigetelést használnak (szövetségi adókedvezmények is rendelkezésre állnak), és most azt mondják, hogy rendelkeznek a számokkal, hogy támogassák. A számok állítólag összhangban vannak a szövetségi iránymutatásokkal.
Habár a tanulmány nem ért véget, mivel a szigetelések közötti különbség már az első nap érezhető volt, de eredményei segítenek a közüzemi vállalatnak ösztönző programokat létrehozni az építők és a lakók számára. A vállalat számításai szerint, 2020-ra 771 megawatt energiát lehetséges megtakarítani, ami kiküszöböli a további erőmű építésének szükségességét.
Összegezve a tanulmány szerint pillanatnyilag a szórt purhab szigetelés az egyik leghatékonyabb hőszigetelő anyag a családi házak szigetelésére.